Melanoma legtöbbször nem is meglévő anyajegyből alakul ki?

Az anyajegyek méretében, alakjában tapasztalt változások mellett a bőrön újonnan megjelenő foltokra, kinövésekre és egyéb elváltozásokra is figyelni kell, hogy a melanomát idejében kiszűrjük. Az otthoni önellenőrzés során tehát a teljes testfelületet javasolt alaposan átvizsgálni. Arról, hogy pontosan milyen jelekre figyeljünk, dr. Rózsa Annamária bőrgyógyász, az Anyajegyszűrő Központ orvosa beszélt.

Az anyajegyek mellett az új bőrkinövésekre is figyelni kell!

Melanoma legtöbbször nem is meglévő anyajegyből alakul ki?A melanoma a bőrben lévő pigmentsejtekből kiinduló rosszindulatú daganat, épp ezért nemcsak a meglévő anyajegyekben alakulhat ki, hanem bármilyen újonnan megjelent festékes elváltozás kapcsán gondolni kell ennek kockázatára. A Journal of the American Academy of Dermatology folyóiratban közölt korábbi kutatás szerint, a vizsgált 20126 melanomás eset 70.9%-ában új elváltozásként jelentkezett és csak 29.1%-ban alakult ki meglévő anyajegyből a daganatos elváltozás.

Önvizsgálat nélkül rosszabbak az esélyek

A melanoma gyorsan terjeszkedő, agresszív bőrdaganat, a túlélési esélyek akkor a legjobbak, ha korai stádiumban felfedezik az elváltozást, még mielőtt áttéteket képezne. Ennek érdekében fontos a bőrt rendszeresen otthon is ellenőrizni. Havonta egyszer alaposan vizsgáljuk át fürdés után a teljes bőrfelületet, a nehezen elérhető területekhez, mint például a hátunk, kérjük párunk, barátnőnk segítségét. Ilyenkor ne csak az anyajegyeket ellenőrizzük, hanem arra is figyeljünk, hogy megjelent-e bármilyen új elváltozás, folt, kinövés a bőrön.

Rendszeres szűréssel csökkenteni lehet a melanoma miatti halálozást

2014-ben, az Egyesült Államokban 76665 embernél diagnosztizáltak melanomát. 9324 eset végződött halállal. Dr. Rózsa Annamária szerint mindez azért különösen elszomorító, mert ma már olyan korszerű technológia áll rendelkezésre az anyajegyszűrésben, amivel a beteg teljes testfelületéről digitális képeket lehet készíteni. A szoftver képes az előző vizsgálat képével összevetni a bőr aktuális állapotát, így garantált, hogy nemcsak az anyajegyekben történt változások, de a legkisebb új folt sem marad észrevétlen. Ha egy elváltozás gyanúra ad okot, akkor plasztikai sebésszel van lehetőség eltávolíttatni, mielőtt tovább terjedne, a melanoma gyógyulási esélyei korai stádiumban felismerve a legjobbak. Ehhez azonban évente- félévente részt kell venni a teljes testtérképes anyajegyszűrésen.

Páciensek mondták

Nagyon elégedett

Nagyon megvoltam elégedve mind a személyzet mind a doktornő hozzá állásával és szakmai tudásával köszönöm szépen

dr. Rózsa Annamária

dr. Rózsa Annamária

bőrgyógyász


Kapcsolódó videók


Visszalépés az előző oldalra...


Online bejelentkezés
Bejelentkezés kivizsgálásra és kezelésre az Anyajegyszűrő Központba:
+36 30 374 89 32
Nálunk az orvos nézi meg az anyajegyet, orvos a fényképen túl élőben is vizsgál, tapint, véleményez.
orvos válaszol

Kérjük, töltse ki az űrlapot, és kollégánk fel fogja venni Önnel a kapcsolatot. 

Név:

E-mail:

Az Ön kérdése